Íme az én verzióm rántás, rizs,és főtt burgonya köret nélkül.
Paradicsom szósz
- 500g paradicsom püré
- 2 dl húsleves lé (nekem maradék volt a hűtőben)
- 5 dl víz
- só/bors
- xilit ízlés szerint
- 0,5 zeller gumó
- 1 paradicsom
Egy nagy lábost teszek a tűzhelyre,és beleteszem a paradicsom levet, a vizet/húsalaplevet (persze ha nincs, plusz 2 dl vízzel öntsük fel helyette), sót/borsot/xilitet ízlés szerint, majd a kockára vágott paradicsomot, és a zellergumót két nagyobb darabban. Lassú tűzön felforralom,és közben elkészítem a gombócokat.
Husi töltelék
- 0,5 kg darált hús
- 4 tojásfehérje (krém karamell maradéka,de 2 tojással helyettesíthetjük)
- só/bors
- 1 teáskanál fűszerpaprika
- 2 kisebb fokhagyma
A húst egy tálba öntöm, majd megfűszerezem. Persze,ha valaki szeretne még akár majorannát, vagy apróra vágott vöröshagymát is tehet bele. Miután jól összedolgoztuk, a kicsumázott paprikákba töltjük. Ebből a mennyiségből 0,5 kg apróbb tölteni való paprikát tudtam megtölteni. És ezen felül még 4 kisebb gombócot is készítettem.(Érdemes legalább 2 gombócot elkészíteni paprika nélkül,hogy a sűrítés könnyebb legyen!)
Ha minden gombóc elkészült, szépen óvatosan beleteszem a forró paradicsomos fürdőbe. Takarék lángon addig főzöm, míg meg nem puhulnak a gombócok. A legegyszerűbben egy hústűvel nézhetjük meg. Ha áttudjuk szúrni a tölteléket,és puha (körülbelül mint a fasírt) akkor már le is húzhatjuk a tűzről.
Sűrítés
- 1 db paradicsom
- 2 megfőtt húsgombóc
A frissen főtt paprikákat, gombócokat kiemelem a szószból,és egy tányérra teszem. Előkészítem a botturmixot. Egy magas falú turmix edénybe/tálba (akármibe :) ) kockázom a paradicsomot,és rámorzsolom a 2 gombócot. Merek rá 2 evőkanálnyi paradicsomos szószt,és turmix segítségével alaposan pürésítem. A lábost visszateszem a tűzre,és hozzá zuttyintom a "turmixot". Egyet rottyantok rajta,majd visszateszem a gombócokat. Köretként sült zellert kínálok hozzá.
Elsőre furcsának tűnhet,hogy se rizs, se krumpli,se rántás. Érdemes kipróbálni,mert krémes, ízes és fantasztikusan hazai! :)
TIPP!Ha valaki tényleg szeretné a jól megszokott gombócot,ami valljuk be kissé tartalmasabb mint ez, annak szeretettel ajánlom akár a bulgurt, akár a kuszkuszt. Ezt belekeverve a husiba, szinte a rizses igazi gombóc illúzióját keltheti. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése